Drog a vásznon

2010.06.11. 18:39

Betépve

 

A film 2001-ben készült. Hiteleségét mise bizonyítja, jobban, hogy megtörtént eseményeket dolgoz fel George Jung életét. Mivel rendezői kommentátoros változathoz volt szerencsém a film alatt a képernyő alján lévő szövegből több információt megtudhatunk a 60-70-80 évek Amerikájáról és a drogcsempészetről. Valamint az is kiderül hogy, a főhőst játszó színes, felkészülve a szerepére többször is meglátogatta George Jung-ot. George Jung 60 évig terjedő börtönbüntetést kapott visszaeső drogcsempészetért. Büntetése 2015-ben jár le.

 

A film főhőse kisvárosi emberke. Apja vízvezeték szerelő és keményen dolgozik a családért. Anya egy anyagias hárpia, csak a pénz érdekli igazán és őrületbe hajszolja a férjét. Többször szétválnak a fiú gyermekkora alatt. A fiú látva család anyai és idegi helyzetét elhatározza máskép csinálja majd életét.

Barátjával Californiába költözik és könyü pénzszerzés ként a fű árusításába kezdenek. Az amerikai kormány csak 1968-ban ítélte el először a drogfogyasztást, de csak 1970-ben született meg az első tiltó rendelet ellene. Barátaink tehát sikeresen szélesítik drog eladó piacukat és a fogyasztok pedig szívesen veszik tülök. Lassan a csúcsra érnek, nagy csapatot létrehozva, fényűző életet élnek, boldog párkapcsolatban bonyolítják a bizniszt.

Ilyenkor szokott beütni a baj. A rendőrség lecsukja főhősünket, a kedves megbetegszik és a fia miatt szégyenkező anya feldobja körözött fiát. Persze a börtönbe mi mást lehetne csinálni mint gondolkozni és új dolgokat tanulni a többi cellatársaktól.

Kijutva a börtönből feltételes szabadláb lejárta után újult erővel vág a bizniszbe és az egész collumbiábol érkező és a nyugati partot szétszór drog elosztok címeres tagja lesz. Gyönyörű ház, szép feleség és a kisgyerekáldás is lassan várható. Ilyenkor az ember már hátradőlhet és élvezheti a sikereit. A barátok viszont lassan hátba szúrnak és így megfontolandó a kiszállás. De persze nem egyszerű kiszállni és a rendőrség ismét közbeszól.

Másodszor szabadulva már a kislánya egyetlen aki élteti főhősünket. De valaki soha nem tanul.

 

Összegezve a film a pénz hajszolásáról szól.

Tanulsága a pénz nem boldogit.

Lehet pénzed, de pénzért soha nem kapsz szeretetett, nem kapsz szerelmet ♥, nem kapsz családot...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://saw2.blog.hu/api/trackback/id/tr492072292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

little wolf 2010.06.12. 18:35:35

Tök jo lehet ez a film, szivesen megnézném habár még meg kell szereznem, de ha nem írod le asszem nem is gondolkozok ijen téren filmnézésben.De aszem tanulni is fogok belőle:D igazán nekem való xd.

Saw 2010.06.15. 11:25:50

Hát nem tom menyit tanulnál belőle, nem egy tanító film épen :D
Inkább csak bemutat egy életet, a következtetést vond le te :)

little wolf 2010.06.15. 14:52:42

@Saw: Ok, majd ha megszerzem jobban fogom tudni mi van:).köszi.
süti beállítások módosítása