Bár tom megígértem nem írom le, mégis kikivánkozik

Van hogy boldogságunk másnak szomorúság és ez fordítva. Van, hogy akaratlanul van, hogy szándékosan boldogságod felé vezető úton másokat megbántasz. Egyszer egyik ismerősöm került hasonló helyzetbe velem szembe. Választani kelet neki a barátság és érzelmei közt, és az érzelmeknek nehéz ellen állni, még ha a legjobb barátunkról is van szó (ezt már megtanultam). Akkoriban ezt nem értetem, és nem tudtam elfogadni mikor inkább a szívére hallgatott. Az eredmény az lett, hogy a legjobb barátomat elveszítetem, majdnem a barátságát is, valamint elszúrtam végletekig minden normális kapcsolat utáni kapcsolattartási formát avval az egy növel, aki az első komolyabb kapcsolatom volt. Aki ismert 18-19 éves koromba biztosan tudja miien voltam, miket tetem és hogy miről van most szó :(. Hibáztam, nem értetem meg őket, hogy is lehetne megérteni másokat mikor romjaidba, heversz. De így utólag meggondolva én is így tetem volna a helyükbe. És mai fejel csak köszöni tudom nekik az egészet, mert jó lecke volt amit életem további részében próbálok kamatoztatni. És ha ők nem jártak volna én most talán nem itt lennék, és nem azt hallgatnám amit (Nirvana). Egy év után sikerült belátnom hibámat és bocsánatot kérni tőlük, talán még mai napig se sikerült mindent rendbeteni velük, pedig kettőjűket nagyon is szeretem és fontosak mindketten nekem, bár soha nem mondtam ezt nekik :(. Remélem egyszer elolvassák ezt ha már tőlem nem tudták meg. :(

A boldogsághoz vezető út könnyekkel van kikövezve.

Nem tom mi lesz, és hogy, hogy kit bántok még meg és ki fog elhagyni döntésem miatt örökre vagy egy időre. Nem tom mit hoz a holnap és lelkemet fogja marcangolni jó darabig az idáig és a holnap felé vezető út. A bünöm csak annyi, hogy az életbe egyszer boldog akartam leni, de nem mások kárán…

talán túl lelki ismeretes vagyok, talán túl sokat töröm magam, magam miatt is, nem hogy mások miat. De az is lehet hogy nekem nem szabad boldognak leni, talán nem is jár nekem :( ...

nem tom mi miatt is írtam ezt le?!

Mai Városi ténykedésem közben, egy erkélyt meglátva különös látomás vágott fejembe. Kezem és akaratom ízótt hogy meg jellenithessem papíron is ezt a jelentet. Nem mondom tökély volt de nagyjából vissza adta, beteg fantáziám képszüleményét, amint Hozéval az erkélyen, mint két Adonisz múzsa teljes férfias ápoltságunkba, halál lenge hideggel nem töröd mindennapos reggeli elmélkedésünkre álltunk ki az erkélyre egy előkelő, elegáns társalgásra az élet mindennapos dolgairól… Tél víz idején XD.

Élvezzétek a Télizi délibábot. Íme!

------------------------------Szihomokús----------------------------------------

------------------------------Szihomokús----------------------------------------

------------------------------Szihomokús----------------------------------------

------------------------------Szihomokús----------------------------------------

------------------------------Szihomokús----------------------------------------

ime a szines XD

This is.

Hát, mint gondoltam kifogott a gép. KB egy kockát tok elhelyezni és a többit alá, tehát felülről lefelé fognak a történetek sorrendjei jönni. Minden esetre rövid 3 kockások lesznek elsőként. Így is kihívás mert 8,8 x 8,2 cm kockákra kel rajzolnom egy jelentett és a feliratnak is látszania kell. A kép addig mutatóba itt marad még ellnem, készül az első.

Sikere való tekintettel kint marad tovább is. XD

Este volt, a város fényei, mint ezer szentjános bogár, 100-val égtek és halk autó duruzsolás hangját, hozta az éjszakai hűvös szél. „Kár nem a víz felöl, fúj” gondolta, imádta a folyó vízpárás illatát.

Rengetegszer járt itt valahányszor gondja volt, mindig megnyugtatta a víz halk csobogása, a vadkacsák esetlen botlása, ahogy a vízbe csobbanva halkan tovasiklanak, a nádas rejtekén, éles hanggal megtörve az éjszakát, hogy visszaadják ujjra a halk csendnek az estét. A táj rezzenéstelen volt, csak a fekete víz tükrén kígyózót a közeli móló fénye, hosszan elnyúlva a folyón keresztbe majdnem egész a lábáig. Gyönyörű este volt, békés csendes mind, ha tudná, mi készül. A parton, szinte hívogató volt a csend. Víz mintha intet, volna, megnyugtató, pajkos fodraival. Csak ült a parton elmélyedve, csendbe, mozdulatlanul, mint része a tájnak. Nem zavarta semmi még a hideg szél is simogatóan hatot, teste átfagyott, ahogy a párás fűben ült. Kezével átkulcsolva térdét, mélyen nézet a víz tükrébe. Szeme látta, esze máshol járt. Lassan szaggatottan vette a levegőt, még benne volt a bánat utolsó könnye szemébe, nehezen küzdötte le magában a sírást. Tüdeje zihált, még remeget a keze, farmerján látszott a még görcsös keze nyomai. Hosszú harcokon volt túl teste és tudata, könyörgött valami benne ne tegye, de nem volt más. Nehéz meggyőzni egy embert, hát, ha még magadat kell. De megtette kicsit vacillált még, de érzete nincs visszaút. Mély levegőt vet, újra gondolatokba merült, átvette az egészet magában „nem kell sietni öregfiú, még ráérünk”. Zsebébe nyúlt, keze a dobozra markolt, kicsúsztatta a cigit, és szájába vette. Hosszan szívta a levegőt, lassan míg a parázs messzinek tűnő fáklyává nem változott. Egyik kezét bágyadtan leengedte. Másikban sötét koromcsikót, húzót a füst, még lágy fehér kígyóvá nem úszót át, hogy aztán szél belekapva, messzire vigye. Utána nézet, látta még valamelyest a homályba, majd megfeledkezve róla ösztönösen emelte szájához minden egyes slukknál, míg ö megint máshol járt.

„Így kel lennie, tovább nem mehet, nem akarok hogy miattam, ne legyen senkinek jó. Csak bonyolódik minden, egymásnak ugranak az emberek. Ember embernek farkasa. Felesleges vagyok, nyűg a világnak. Megbántam hogy megszületem, talán más lett volna minden. De helyre hozom…”

Esze gyorsan járt, a szavak csak jöttek halkan a fejébe, egyre tisztább volt a cél, látta nincs kiút. Cigiére nézet, ami akkor már alig parázslott. „Miien gyorsan telik az idő” gondolta. Cigije csonkját szájához emelve, hosszant megszívta. Lassan hátrahajtotta a fejét, csillagokat nézte. Engedte hagy, árassza el egész tüdejét a kátrányos füst, majd lassan hosszan kifújta. A füst, mint egy gyárkéményből csak jött és jött. Végtelenek tűnő idő alatt, majd hirtelen véget ért. Keserű íz töltötte el a száját, ahogy a dohány keveredet nyálával. Elmosolyodót. „Az utolsó fanyarú íz”, morogta alig halhatóan magába. Miien ironikus utolsó cigije, holott a doboz fele még megvan, mégis utolsó. Talán lenne idő még egyre de, lassan közeleg a cselekvés órája. Lassan tette le a fejét végigmérte a tájat, mosolya lassan alább hagyott. Kérdések árasztják el agyát, mint annyiszor már „helyes, amit teszek? Ez az én utam? Így kelet lennie?... A válaszok már nem lényegesek, semmi se lényeges már. Úgyse értene meg senki már. Volt, ami volt, ellet szúrva az elején. Mindig a remény vezette és nincs többé. Nincs miben csalódni már”. Hosszan sóhajtva eset le a feje, földet bámulva, magát szidva. Kabátzsebébe nyúlt. Elővéve megmentése kulcsát, két kezébe helyezve méregette. Majd lassan végighúzta a kezét a csövön. A csillogó alumínium, mint fényes aranypálca, egy csapásra oldja meg a gondokat. A táron megállt egy pillanatra, töprenget. Sóhajtót majd magát megadva elveinek, egy határozott csukló mozdulattal kípatintótta, a forgótárat. Megint zsebébe nyúlt, dobozt, húzót elé és számot vetet. Ha egyet használ? Félő nem sikerül elsőre. Ha első mellé megy nem biztos, van ereje ujjra tárazni. Talán három lenne a biztos. Elvégre, nem nagy erő meghúzni a ravaszt, háromszor nem hibázhat?! Viszont az már fél tár, akkor legyen hat és tele. Másodpercek alatt futott végig agyán, pedig óráknak tűnt, Keze közbe lyukba töltött. Majd vissza csatintótta a forgótárat, ujjával ellenőrizte biztosan, jól záródik, minden rendben volt. Töprengés újabb óráknak tűnt, keze remeget, lassan de biztosan, megemelte „csak, úgy ahogy terveztem” gondolta. Kicsit előredőlve, kényelmesen levegőt vet, szinte zihált, izzadtság gyöngyözött homlokán. Érezte, ahogy a fém kezébe síkossá válik, meleg üti ki. Szemét le lehunyta, majd a folyóra szegezve, tekintetét a hullámokba fúrva, meg mozdította kezét. Mélyet nyelt, mintha az utolsó falatot tüntetné el, majd száját lassan remegve kinyitotta. A csövet szájához fordítódta, majd lassan megközelítve vele azt. Egészen lassan, mint amikor valaki forró ételt akar megkóstolni, nyitott száján csak úgy áramlott ki a fehér, pára, mely percről percre szaggatottabb lett. Nyelt még egy utolsót, behunyta szemét, szinte hisztérikus állapotban, összecsukta lassan fogait. Koccanva érkezet a hideg fémhez fogai első sora, ajkát nem csukta be, legalább ne úgy nézzen ki utoljára, mint aki faszt szopott. Szorosra zárta közre a csövet, nyelve a falának simult, érezte a fém izét, szinte nevetet „mégse az utolsó fanyarú íz volt az a cigi”. Agyával felmérte, hogy egy csövet harap, keze remeg, teste feszült volt, izzadt, szédült, émelygett, görcsölt. Fejében cikáztak a gondolatok. Így megy tovább rosszabb lesz, mint egy terhes nő, akinek megjött a menzesze. De nemsokára vége mindenek. Egyetlen egy kép ugrott csak agyába, kedves mosolyával, nézte öt. Erősen belekapaszkodva összpontosítót a célra. Szeme lassan könnyekkel telt meg, levegő síráshoz hasonlóan zihálva tört elő belőle. Nyála lassan kezdet gyűlni, nyelve a csövet nyaldosta, akár mit csinált elenne. Próbálta erőltetni, rászánni, magát, fogyott az idő és az önbizalom is. Kinyitódta szemét, a tájra bámult, elfeledve mindent, kiürítette az agyát, egyetlen egy szónak teret hagyva, a nagy semmibe „Szeretlek!”.

Ujját hirtelen megrándulva, mély, mésziről jövő durranást halott. A táj mintha megmozdult volna, kacsák röppentek fel, a víz nyugodt felszínét felszántva, gágogva kaptak szárnyra. Szél is mintha fellendült volna. Ált rendületlenül a tájban, nem tudta felfogni mi történt, ujja remeget, fogával még érezte a revolver csövét, szeme nyitva volt még. Szinte talán fel is tudod, volna állni és táncolni. „Nem sikerült?.. Ennyire szar vagyok még ez se sikerült, semmi a büdös életbe? Még ö sincs és már ez az utolsó ki…”.

Gondolata hirtelen elakadt, füle kidugult, hatalmas, robbanás zaja szakítót a szélbe. Szeme megáradt. Szájában ismerős, meleg íz kezdet terjedni, átszökött fogán és földre csöppent. Végtagjai nem mozdultak, különös meleg zsibbadás kezdet el terjedni beléjük, mely hatolt egyre feljebb és feljebb. Szeme kezdte elveszíteni térérzékelését. Sötétült a táj, feketébe csapot majd, fehér foltok táncoltak, átment vérvörösbe, érezte, hogy szemhéja lecsukódik, kizárva egy utolsó könnycseppet. Feje lassan lecsuklott, érezte, fárad. Végtagjait elvesztve, semmiien érzés vagy jel nem érkezet. Lassan testét is átvette ez a különös zsibbadt érzés. Még halotta, az elhaló világ hangjait, a fegyver koppanását a fűbe. Keze belesimult a nedves talajba. Feje előre bukott, de már nem érezte a földet. Mintha átszakította volna a föld burkát, fekete semmiségbe zuhant. Lassan békésen, kiterülve. Áldatlan öntudatlanságba, könnyedén. Minden félle földi törvénytől megszabadulva, szabadon lebeget a fekete semmiségbe. Arcán Szomorú mosoly terült el. Fejében egyetlen hang duruzsolt, monoton egyhangúságban, ismételve egy utolsó, szót mely lassan elhalt vele és tudatával. „Szeretlek…”

Nos ígéretemmel ellentétbe, most más munkáját szeretném dicsérni és ajánlani nektek. Mivel nagy macskapárti vagyok (VESZENEK A KUTYÁK!) örömmel halottam a hírt hogy az, amimé világában megjelentek az állat központú sorozatok is (Végre!).

Ezek közül az én személyes kedvencem Chi’s a „Chi’s Sweet home” című 3-4 perces epizódokból álló sorozata. Eben Chi’s a macska (japánul Chi’s „pisit” jelent. Megnézve az első 10 részt rá fogtok jönni mért ez lett a neve) mindenapjaiba enged bepillantást. Hű az Annimé formáihoz, de végtelenül kedves és annyira gyerekesen együgyű hogy nem bírod levenni a szemed a képernyőről. Ajánlom minden macskabarátnak és annak, aki a lelke mélyén még gyerek.

Emelet halottam még teknős, meg kutyáról is… ezeket nem tóm, hogy már megvalósultak vagy még csak tervek, én nem találtam eddig még meg.

Az első részt megtalálhatjátokItt

Angol felirattal, japán nyelven hallgatható, de Annimé oldalakról meglehet szerezni magyar felirattal is (bár a történet nélküle is szórakoztató, hogy értenék, mit mondanak)!

Majd mellékelem a linket! Valahova ide -->

Köszönöm régi barátnőmnek egy utal, hogy felhívta rá anno a figyelmem a sorozatra :)

Ha valakit a kezdözene mozgatot csak meg megtalálja itt

Végezetül csak annyit... VÉRT SZENVEDTEM MIRE EZT AZ EGY BEJEGYZÉST ÖSZEHOZTAM!!! (gyakorlat teszi a mestert...)