Hajnali névnap

2010.06.29. 22:15

Tegnap mint mindig mostanság, Tominál és Nórinál éjszakáztam. Éjfél elmúltával rájöttünk, hogy hivatalosan is Péter névnap van ma. Ezután Cic és Tomi elkezdtek mondhatni egymás győzködni, hogy oda adja-e Cic az ajándékomat amit vet vagy nem. Én 18-éves korom óta úgy vagyok én egy aljadék kis görény vagyok, nem érdemlek meg senkit és semmit, főleg nem ajándékot. Voltak persze idők mikor ezt elfelejtetem vagy kezdtem kinőni, de az utóbbi hónapokban erősen élt bennem ez az érzés, így vonakodtam is elfogadni bármit. :( Szóval míg ők civódtak én próbáltam lebeszélni őket, vagy legalább húzni a dolgot. De végül döntöttek. Ugy voltam majd elrakom és talán kibontom egyszer, de mind ketten csak ültek és vigyorogva néztek ahogy bénázok. Szép lassan bontottam a csomagot, illedelmesen kihajtva, alig mertem kivenni a papírból, ekkor kiderült két papírba csomagolták a dolgot. Jót nevetünk majd folytattam az újabb papira, ezután már éreztem a pappír alatt már ott az ajándék. Olyan közepes nagyságú doboz volt és nekem már lassan minden megfordult a fejembe. A végén szemem becsukva inkább elfordulva vetem ki a papírból kis csomagomat, és úgy voltam vele kise nyitom a szemem elmegyek aludni Cic szobájába, max reggel megkukkantom mit kaptam. Hát kíváncsiságom nyert és mikor megláttam mi az visítva ugráltam örömömbe legalább 5 percig, majd mindenkit végig pusziltam, Még a 74 éves nagymamát is aki csak egy kis felesleges tejfölélt jött át kölcsön kérni. Hát egy darabig nem jár Tomiék fele az biztos. XD

Cic nagyon eltalálta az ajándékomat. Még anno Midian hugival és Holló babával jártunk egy boltba ahol kinéztem ezt a kis csomagos drágaságot, de ennek majd egy éve talán, ere Cic bemegy ugyan abba a boltba és megvette ugyan azt. Persze, hogy ti is értsétek mi a fenéről dumálok már sorokon át pár kép az ajándékról, de még kép előtt....

Ezúton szeretnék minden Péter ismerősömnek boldog névnapot kívánni! Főleg Tankó Péternek, Szabó Péter alias Györgynek, Csókás Péter barátomnak, Vámpír Bátyámnak, Nagybátyámnak és unoka öcsémnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://saw2.blog.hu/api/trackback/id/tr42119570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lysander Nephilim 2010.07.01. 15:52:04

Iszonyat jó :) Gratulálok hozzá ^^