Örültségek kicsiny blogja

2010.05.27. 19:34

Vérző megcsonkolt lábam utolsó erejével érek el az ágyamhoz. Bús este komorú falai lassan felém hajolnak, majd valamikor az este úgyis rám omlanak, hiába mondják hogy: á dehogy!

 Ázott testem lassan párolgó vízcseppekkel tele hidegre fagyasztják a csontjaimat, ruhástól fekszem a meleg molyrágta paplanba. Lassan melegszik csak a testem, de a lelkem jégbe befagy.

 Falat kaparva, hányva küzdök az ébrenléttel, dögevő madarak néznek rám a polcokról és a falon mászó hangyák csípik végtagjaimat. Elragad az este sötét árnyként a mélybe, érzem végem, vagy tévedek?

 Elmém menekülve ugrik a sötét mélységbe, örült álmok birodalmába. Emberek cikáznak mindenhol, örült ijesztő mosolyukkal, szemük a lelkedbe lát és szorongatva ölelik körül, hiába küzdök szép lassan megerőszakolják. Hiába futok nem vissz a lábam, kietlen tájakon rolóm utam. Ugyanazon helyeket járom be amiket elhagytam, nincs megnyugvás, az őrület körbevesz én pedig körbe – körbe járok.

 Fények száguldanak el mellettem, kivehetetlen alakok, képek emlékek. Fájdalom hasit mellkasomba, könnyek csorognak szememből, éles tűk járják át testem. Fájdalmasan nyelem egymásután a borotvapengéket, de mit tegyek? Olyan éhes vagyok.

 Sör folyik előttem, félmeztelen nők fulladozva szólítanak, parázna dolgokat sugallva, de én csak a sörből kortyolok és hagyom nekik hogy lelkem égség hamuvá égő kezükkel.

 Porrá égve visz a szél, lassan szétrepesztik fejemet a hangok. Rémes álmok, édes tudatlanság. Értelmetlen pokoljárás minden este, kínzás minden perce, nem hoz nyugalmat, csak fáj és iszonyúan fáj. Te mocskos Plüss!

 Egy taxi gázol ép halálra és remélem, hogy most már tényleg vége. A sofőr még megáll és visszaordít nekem: Ez Fiam az őrület! Fényes sziké vágja ketté szemem, felnyitva szemüregem, napsütés égeti agyamat. Vért hányva térek magamhoz, ágyam savtengerben úszva, kiéget agyal bámulom a vakító fehér eget. Körmeim szanaszét hevernek letörve, ahogy szavakat véstem éjjel a falamra velük.

 Lassan kortyolom a kávét mint a mérget, minden cseppjét kiélvezve, de nem mulasztja a gyomromat belülről rágó férgek jelenlétét. Üres fejem, bódultan lóg a penészes pirítósomat rágva, végigfutom a napi tehendöimet, amit a szomszéd kutya vérével írtam a falra.

 Kalapáccsal verem a falat és elhűlve nézem eldeformálódót kezemet, melyben lassan szilánkosra törik minden csont. Tehetetlen végtagjaimmal védekezni is alig tudok mikor lánc fűrészel nekem ront egy plüss mackó. Vértenger tör elő és hús buggyan felszínre ahogy a gépét végig húzza rajtam. A vérveszteség lassan elönti testem és leállnak szerveim. Agyam még hangosan kattog, majd megszűnik az utolsó érzékelésem is a külvilággal. Szemem lassan elvakítja a fehér fény, majd csak a sötétség. Utolsó fájdalmas öntudatos perceimben, egyre elhalóan csak azt kérdem: Miért?! Mialatt ö élve kibelez…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://saw2.blog.hu/api/trackback/id/tr162036321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.