Véres Vasárnap

2008.11.06. 20:07

Este volt, a város fényei, mint ezer szentjános bogár, 100-val égtek és halk autó duruzsolás hangját, hozta az éjszakai hűvös szél. „Kár nem a víz felöl, fúj” gondolta, imádta a folyó vízpárás illatát.

Rengetegszer járt itt valahányszor gondja volt, mindig megnyugtatta a víz halk csobogása, a vadkacsák esetlen botlása, ahogy a vízbe csobbanva halkan tovasiklanak, a nádas rejtekén, éles hanggal megtörve az éjszakát, hogy visszaadják ujjra a halk csendnek az estét. A táj rezzenéstelen volt, csak a fekete víz tükrén kígyózót a közeli móló fénye, hosszan elnyúlva a folyón keresztbe majdnem egész a lábáig. Gyönyörű este volt, békés csendes mind, ha tudná, mi készül. A parton, szinte hívogató volt a csend. Víz mintha intet, volna, megnyugtató, pajkos fodraival. Csak ült a parton elmélyedve, csendbe, mozdulatlanul, mint része a tájnak. Nem zavarta semmi még a hideg szél is simogatóan hatot, teste átfagyott, ahogy a párás fűben ült. Kezével átkulcsolva térdét, mélyen nézet a víz tükrébe. Szeme látta, esze máshol járt. Lassan szaggatottan vette a levegőt, még benne volt a bánat utolsó könnye szemébe, nehezen küzdötte le magában a sírást. Tüdeje zihált, még remeget a keze, farmerján látszott a még görcsös keze nyomai. Hosszú harcokon volt túl teste és tudata, könyörgött valami benne ne tegye, de nem volt más. Nehéz meggyőzni egy embert, hát, ha még magadat kell. De megtette kicsit vacillált még, de érzete nincs visszaút. Mély levegőt vet, újra gondolatokba merült, átvette az egészet magában „nem kell sietni öregfiú, még ráérünk”. Zsebébe nyúlt, keze a dobozra markolt, kicsúsztatta a cigit, és szájába vette. Hosszan szívta a levegőt, lassan míg a parázs messzinek tűnő fáklyává nem változott. Egyik kezét bágyadtan leengedte. Másikban sötét koromcsikót, húzót a füst, még lágy fehér kígyóvá nem úszót át, hogy aztán szél belekapva, messzire vigye. Utána nézet, látta még valamelyest a homályba, majd megfeledkezve róla ösztönösen emelte szájához minden egyes slukknál, míg ö megint máshol járt.

„Így kel lennie, tovább nem mehet, nem akarok hogy miattam, ne legyen senkinek jó. Csak bonyolódik minden, egymásnak ugranak az emberek. Ember embernek farkasa. Felesleges vagyok, nyűg a világnak. Megbántam hogy megszületem, talán más lett volna minden. De helyre hozom…”

Esze gyorsan járt, a szavak csak jöttek halkan a fejébe, egyre tisztább volt a cél, látta nincs kiút. Cigiére nézet, ami akkor már alig parázslott. „Miien gyorsan telik az idő” gondolta. Cigije csonkját szájához emelve, hosszant megszívta. Lassan hátrahajtotta a fejét, csillagokat nézte. Engedte hagy, árassza el egész tüdejét a kátrányos füst, majd lassan hosszan kifújta. A füst, mint egy gyárkéményből csak jött és jött. Végtelenek tűnő idő alatt, majd hirtelen véget ért. Keserű íz töltötte el a száját, ahogy a dohány keveredet nyálával. Elmosolyodót. „Az utolsó fanyarú íz”, morogta alig halhatóan magába. Miien ironikus utolsó cigije, holott a doboz fele még megvan, mégis utolsó. Talán lenne idő még egyre de, lassan közeleg a cselekvés órája. Lassan tette le a fejét végigmérte a tájat, mosolya lassan alább hagyott. Kérdések árasztják el agyát, mint annyiszor már „helyes, amit teszek? Ez az én utam? Így kelet lennie?... A válaszok már nem lényegesek, semmi se lényeges már. Úgyse értene meg senki már. Volt, ami volt, ellet szúrva az elején. Mindig a remény vezette és nincs többé. Nincs miben csalódni már”. Hosszan sóhajtva eset le a feje, földet bámulva, magát szidva. Kabátzsebébe nyúlt. Elővéve megmentése kulcsát, két kezébe helyezve méregette. Majd lassan végighúzta a kezét a csövön. A csillogó alumínium, mint fényes aranypálca, egy csapásra oldja meg a gondokat. A táron megállt egy pillanatra, töprenget. Sóhajtót majd magát megadva elveinek, egy határozott csukló mozdulattal kípatintótta, a forgótárat. Megint zsebébe nyúlt, dobozt, húzót elé és számot vetet. Ha egyet használ? Félő nem sikerül elsőre. Ha első mellé megy nem biztos, van ereje ujjra tárazni. Talán három lenne a biztos. Elvégre, nem nagy erő meghúzni a ravaszt, háromszor nem hibázhat?! Viszont az már fél tár, akkor legyen hat és tele. Másodpercek alatt futott végig agyán, pedig óráknak tűnt, Keze közbe lyukba töltött. Majd vissza csatintótta a forgótárat, ujjával ellenőrizte biztosan, jól záródik, minden rendben volt. Töprengés újabb óráknak tűnt, keze remeget, lassan de biztosan, megemelte „csak, úgy ahogy terveztem” gondolta. Kicsit előredőlve, kényelmesen levegőt vet, szinte zihált, izzadtság gyöngyözött homlokán. Érezte, ahogy a fém kezébe síkossá válik, meleg üti ki. Szemét le lehunyta, majd a folyóra szegezve, tekintetét a hullámokba fúrva, meg mozdította kezét. Mélyet nyelt, mintha az utolsó falatot tüntetné el, majd száját lassan remegve kinyitotta. A csövet szájához fordítódta, majd lassan megközelítve vele azt. Egészen lassan, mint amikor valaki forró ételt akar megkóstolni, nyitott száján csak úgy áramlott ki a fehér, pára, mely percről percre szaggatottabb lett. Nyelt még egy utolsót, behunyta szemét, szinte hisztérikus állapotban, összecsukta lassan fogait. Koccanva érkezet a hideg fémhez fogai első sora, ajkát nem csukta be, legalább ne úgy nézzen ki utoljára, mint aki faszt szopott. Szorosra zárta közre a csövet, nyelve a falának simult, érezte a fém izét, szinte nevetet „mégse az utolsó fanyarú íz volt az a cigi”. Agyával felmérte, hogy egy csövet harap, keze remeg, teste feszült volt, izzadt, szédült, émelygett, görcsölt. Fejében cikáztak a gondolatok. Így megy tovább rosszabb lesz, mint egy terhes nő, akinek megjött a menzesze. De nemsokára vége mindenek. Egyetlen egy kép ugrott csak agyába, kedves mosolyával, nézte öt. Erősen belekapaszkodva összpontosítót a célra. Szeme lassan könnyekkel telt meg, levegő síráshoz hasonlóan zihálva tört elő belőle. Nyála lassan kezdet gyűlni, nyelve a csövet nyaldosta, akár mit csinált elenne. Próbálta erőltetni, rászánni, magát, fogyott az idő és az önbizalom is. Kinyitódta szemét, a tájra bámult, elfeledve mindent, kiürítette az agyát, egyetlen egy szónak teret hagyva, a nagy semmibe „Szeretlek!”.

Ujját hirtelen megrándulva, mély, mésziről jövő durranást halott. A táj mintha megmozdult volna, kacsák röppentek fel, a víz nyugodt felszínét felszántva, gágogva kaptak szárnyra. Szél is mintha fellendült volna. Ált rendületlenül a tájban, nem tudta felfogni mi történt, ujja remeget, fogával még érezte a revolver csövét, szeme nyitva volt még. Szinte talán fel is tudod, volna állni és táncolni. „Nem sikerült?.. Ennyire szar vagyok még ez se sikerült, semmi a büdös életbe? Még ö sincs és már ez az utolsó ki…”.

Gondolata hirtelen elakadt, füle kidugult, hatalmas, robbanás zaja szakítót a szélbe. Szeme megáradt. Szájában ismerős, meleg íz kezdet terjedni, átszökött fogán és földre csöppent. Végtagjai nem mozdultak, különös meleg zsibbadás kezdet el terjedni beléjük, mely hatolt egyre feljebb és feljebb. Szeme kezdte elveszíteni térérzékelését. Sötétült a táj, feketébe csapot majd, fehér foltok táncoltak, átment vérvörösbe, érezte, hogy szemhéja lecsukódik, kizárva egy utolsó könnycseppet. Feje lassan lecsuklott, érezte, fárad. Végtagjait elvesztve, semmiien érzés vagy jel nem érkezet. Lassan testét is átvette ez a különös zsibbadt érzés. Még halotta, az elhaló világ hangjait, a fegyver koppanását a fűbe. Keze belesimult a nedves talajba. Feje előre bukott, de már nem érezte a földet. Mintha átszakította volna a föld burkát, fekete semmiségbe zuhant. Lassan békésen, kiterülve. Áldatlan öntudatlanságba, könnyedén. Minden félle földi törvénytől megszabadulva, szabadon lebeget a fekete semmiségbe. Arcán Szomorú mosoly terült el. Fejében egyetlen hang duruzsolt, monoton egyhangúságban, ismételve egy utolsó, szót mely lassan elhalt vele és tudatával. „Szeretlek…”

A bejegyzés trackback címe:

https://saw2.blog.hu/api/trackback/id/tr27754623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Midian Sanctimonia · http://midian669.freeblog.hu/ 2008.11.10. 23:58:44

Háát. Petya... Nem is térek magamhoz.. Ez gyönyörű volt...
Alig tudtam abbahagynia bőgést... :S
Kiraktam ezt a linket a blogomra is :) Ha nem baj... Mert ezt látnia kell másnak is...

crowbaby · http://www.crowbaby.blog.hu 2008.11.11. 17:25:38

nem semmi...elég tragikusan végződött a történet...jöhetett vna egy sellőlány, aki megmenti az öngyilkost. és akkor happy and lett vna belőle...


{ :'( }

Saw 2008.11.11. 20:54:05

Nehogy összeveszetek :)
Kövi képregény lesz. remélem betom majd jol teni a képeket. Lehet egkét napig csak fél meg nyegyed firkákat láok majd. Rohadt suli nincs melet idö semmire :(

crowbaby · http://www.crowbaby.blog.hu 2008.11.15. 11:30:46

nem ám...:-)
és várjuk a képregééééényt =o)