Hajrá

2010.06.14. 20:00

Ezúton szeretnék minden ezen a héten érettségizőknek sikerekben gazdag szóbeli vizsgákat kívánni! Ne felejtsétek megfelelő tudás hiánya pótolható a határozott fellépéssel és a dolgok ésszerűnek tűnő kimagyarázásával és elterelésével. Ne hagyjátok hogy a tanár beszéljen helyettetek, de ha már megtörtént ez szóljatok közbe amikor csak tudtok.

Minden melltűnk ülő puskázási lehetőség, minden kint felejtett könyv értékes információ forrás és néha nem árt körbenézni a terembe is néha elég egy kép, vagy szöveg, netalán térkép ami segítségetekre lehet. :) De néha az is elég csak ha ki pillantotok az ablakon a felhőket és kék eget nézni, egyrészt megnyugtat, másrészt erőt adhat a következő kérdés megválaszolásához. ^^

Lényeg ne stresszeljettek mert nyugodtan minden könnyebb!

Segitség képen egy kis „sétálós zene” :D

 

Örültségek kicsin blogja

2010.06.14. 04:38

Este felriadva újabb rémálom kísért, órára nézve látom alig hajnalodik

Kikászálódva az ágyból ablakhoz lépek, nem tudom sírjak vagy utáljam magam érte.

Fáradt testem ellenzi, felkavarodott lelkem pedig űzi lényem,

Pár óra múlva az utcán vagyok ébren.

Sötétség borit mindent, hogy leljem meg a napfényt itten?

Gondolataim egyre hajtanak, lábam alól kiszaladnak,

Nem tom merre visz utam, félbetépve megnyomorítva.

Határt is megjárva csak-csak tovább lépek, kimenekülök a világból ma éjjel,

Üres az utca mint a lelkem, nincs maradásom elmegyek csendben.

Lépteim halkan kopognak, szívem hangosan dobbanva,

Még megtelik tüdőm párszor levegővel, majd bele veszek a temetőbe.

Sírok közt sírva, benézek egykét sírba,

Hátha akad nekem egy hely, de nincs kiadó szoba.

Utam lassan hazaveszem, talán alszok még az este,

Éjszaka nyeli el sóhajomat, holnaptól már nem találnak soha…

 

 

U.i.: Most ép reggel 10 felé lehet, a kukások itt kurjongatnak az ablakom alatt a zuhogó esőben, de nem hinném hogy tényleg élveznék az egészet XD.

Remélem senki nem ázott el nagyon ma reggel : ) ♥

 

Drog a vásznon

2010.06.11. 18:39

Betépve

 

A film 2001-ben készült. Hiteleségét mise bizonyítja, jobban, hogy megtörtént eseményeket dolgoz fel George Jung életét. Mivel rendezői kommentátoros változathoz volt szerencsém a film alatt a képernyő alján lévő szövegből több információt megtudhatunk a 60-70-80 évek Amerikájáról és a drogcsempészetről. Valamint az is kiderül hogy, a főhőst játszó színes, felkészülve a szerepére többször is meglátogatta George Jung-ot. George Jung 60 évig terjedő börtönbüntetést kapott visszaeső drogcsempészetért. Büntetése 2015-ben jár le.

 

A film főhőse kisvárosi emberke. Apja vízvezeték szerelő és keményen dolgozik a családért. Anya egy anyagias hárpia, csak a pénz érdekli igazán és őrületbe hajszolja a férjét. Többször szétválnak a fiú gyermekkora alatt. A fiú látva család anyai és idegi helyzetét elhatározza máskép csinálja majd életét.

Barátjával Californiába költözik és könyü pénzszerzés ként a fű árusításába kezdenek. Az amerikai kormány csak 1968-ban ítélte el először a drogfogyasztást, de csak 1970-ben született meg az első tiltó rendelet ellene. Barátaink tehát sikeresen szélesítik drog eladó piacukat és a fogyasztok pedig szívesen veszik tülök. Lassan a csúcsra érnek, nagy csapatot létrehozva, fényűző életet élnek, boldog párkapcsolatban bonyolítják a bizniszt.

Ilyenkor szokott beütni a baj. A rendőrség lecsukja főhősünket, a kedves megbetegszik és a fia miatt szégyenkező anya feldobja körözött fiát. Persze a börtönbe mi mást lehetne csinálni mint gondolkozni és új dolgokat tanulni a többi cellatársaktól.

Kijutva a börtönből feltételes szabadláb lejárta után újult erővel vág a bizniszbe és az egész collumbiábol érkező és a nyugati partot szétszór drog elosztok címeres tagja lesz. Gyönyörű ház, szép feleség és a kisgyerekáldás is lassan várható. Ilyenkor az ember már hátradőlhet és élvezheti a sikereit. A barátok viszont lassan hátba szúrnak és így megfontolandó a kiszállás. De persze nem egyszerű kiszállni és a rendőrség ismét közbeszól.

Másodszor szabadulva már a kislánya egyetlen aki élteti főhősünket. De valaki soha nem tanul.

 

Összegezve a film a pénz hajszolásáról szól.

Tanulsága a pénz nem boldogit.

Lehet pénzed, de pénzért soha nem kapsz szeretetett, nem kapsz szerelmet ♥, nem kapsz családot...

 

Örültségek kicsiny blogja

2010.05.27. 19:34

Vérző megcsonkolt lábam utolsó erejével érek el az ágyamhoz. Bús este komorú falai lassan felém hajolnak, majd valamikor az este úgyis rám omlanak, hiába mondják hogy: á dehogy!

 Ázott testem lassan párolgó vízcseppekkel tele hidegre fagyasztják a csontjaimat, ruhástól fekszem a meleg molyrágta paplanba. Lassan melegszik csak a testem, de a lelkem jégbe befagy.

 Falat kaparva, hányva küzdök az ébrenléttel, dögevő madarak néznek rám a polcokról és a falon mászó hangyák csípik végtagjaimat. Elragad az este sötét árnyként a mélybe, érzem végem, vagy tévedek?

 Elmém menekülve ugrik a sötét mélységbe, örült álmok birodalmába. Emberek cikáznak mindenhol, örült ijesztő mosolyukkal, szemük a lelkedbe lát és szorongatva ölelik körül, hiába küzdök szép lassan megerőszakolják. Hiába futok nem vissz a lábam, kietlen tájakon rolóm utam. Ugyanazon helyeket járom be amiket elhagytam, nincs megnyugvás, az őrület körbevesz én pedig körbe – körbe járok.

 Fények száguldanak el mellettem, kivehetetlen alakok, képek emlékek. Fájdalom hasit mellkasomba, könnyek csorognak szememből, éles tűk járják át testem. Fájdalmasan nyelem egymásután a borotvapengéket, de mit tegyek? Olyan éhes vagyok.

 Sör folyik előttem, félmeztelen nők fulladozva szólítanak, parázna dolgokat sugallva, de én csak a sörből kortyolok és hagyom nekik hogy lelkem égség hamuvá égő kezükkel.

 Porrá égve visz a szél, lassan szétrepesztik fejemet a hangok. Rémes álmok, édes tudatlanság. Értelmetlen pokoljárás minden este, kínzás minden perce, nem hoz nyugalmat, csak fáj és iszonyúan fáj. Te mocskos Plüss!

 Egy taxi gázol ép halálra és remélem, hogy most már tényleg vége. A sofőr még megáll és visszaordít nekem: Ez Fiam az őrület! Fényes sziké vágja ketté szemem, felnyitva szemüregem, napsütés égeti agyamat. Vért hányva térek magamhoz, ágyam savtengerben úszva, kiéget agyal bámulom a vakító fehér eget. Körmeim szanaszét hevernek letörve, ahogy szavakat véstem éjjel a falamra velük.

 Lassan kortyolom a kávét mint a mérget, minden cseppjét kiélvezve, de nem mulasztja a gyomromat belülről rágó férgek jelenlétét. Üres fejem, bódultan lóg a penészes pirítósomat rágva, végigfutom a napi tehendöimet, amit a szomszéd kutya vérével írtam a falra.

 Kalapáccsal verem a falat és elhűlve nézem eldeformálódót kezemet, melyben lassan szilánkosra törik minden csont. Tehetetlen végtagjaimmal védekezni is alig tudok mikor lánc fűrészel nekem ront egy plüss mackó. Vértenger tör elő és hús buggyan felszínre ahogy a gépét végig húzza rajtam. A vérveszteség lassan elönti testem és leállnak szerveim. Agyam még hangosan kattog, majd megszűnik az utolsó érzékelésem is a külvilággal. Szemem lassan elvakítja a fehér fény, majd csak a sötétség. Utolsó fájdalmas öntudatos perceimben, egyre elhalóan csak azt kérdem: Miért?! Mialatt ö élve kibelez…

 

Zp Road koncert

2010.05.19. 17:33

Tegnap 14-töl akinek csak tudtam iram, vagy beszéltem vele, nem-e jönne velem Road-ra a Zp-be. 6-kor izgatottan mentem vissza a suliba, és a tanár tovább is húzta az órát, így 19:45-helyet csak 8-ra értem ki a Borárosra. Felbontottam a magammal vitt sörömet és vártam, de negyed kilencig nem igen jelent meg senki, még Melinda se aki jelezte Orsin keresztül, hogy jönne.

Így egymagam indultam át a hídon és álltam be a Zp felé tekergő rövidke sorba. A sorban állva találkoztam pár régi ismerőssel akiket talán egy éve láttam utoljára, és anno mindig Borárosnál futottam össze velük. Közülük ismertem meg anno Etát is. A két lány közül aki ismerőseim kedvesei ként jöttek az egyiknek ugyan olyan táskája volt, mint amit anno kis Crowbabymnek vetem (illetve kipótoltam az árának a felét). Pont ugyan az a fekete oldaltáska, pókkal rajta.  :D

A Zp örök hozták a formájukat, ugyan az a flegma, mindenkit átkutató és belekötő társaság. Az ucso talink óta, szerintem csak bunkóbak lettek mások nem. A beugró pedig 400Ft-ra emelkedet, amit úgy próbáltak kompenzálni, hogy egy tikettet kapsz amit egy olyan kb.460-480FT értékű korsó söre tudsz beváltani. Vagyis kapsz egy ingen sört. A nagyszínpadot is most valamiért szétbarmolták, így a kisszínpadnál álltuk végig a kb. egy órás koncertet. A Road nyomot valami játékot is „kapd el Golyát” vagy kit, az egyik zenekartagról kelet fotót csinálni, a legjobbat készítő két fő részére ingyen 3 napos jegyet kapott valami fesztre, de hova és mikor azt már nem halottam.

10-kor bejelentették az ucso számot így otthagytam kis társaságot és elindultam Controlba felköszönteni Szaszát névnapja alkalmából. A controlba viszont nem találtam szinte senkit, még elmentem a plázába folyóügyeimre, addig is végig csörgetem pár embert hátha megtalálom Szaszát és az öt ünneplöket. De csak annyit értem el, hogy lement a pénzem a kártyámról.

Amit nem értek mert én úgy tudtam, csak akkor megy le pénz a kártyádról, ha a másikoldalt felveszik, amúgy a csörgetésért nem von le. De úgy látszik már ez se igaz ahogy ezen a világon lassan már semmi.

Ellázva

2010.05.17. 22:23

Nos a péntek egy röpke kocsmai összejövetellel kezdődőt. Elsőként Orsi vázolta nekem csütörtökön, hogy találkozó lesz a kontrolban, majd még pénteken Erika is felhívót a biztonság kedvé-ért XD. Jó páran összegyűltünk, de a társaság egy része hamar le is lépet köztük én is aki elégé megérezte az alkohol mámorát. De lett Orsival 15 forintunk amit úgy döntöttünk együtt nevelünk majd. XD

 

Szombati nap Szaszával indultunk el ketten, terveink szerint „Csaj bulit” tartani XD. Az eső egésznap eset és már a villamosra felszállva is megtapasztalhattuk az ítéletidőt. Még a Controlhoz közeledve Szasza meg is említette: „Reméljük nem ázott be a kontrol”.

Leérünk Szaszával a kocsmába, gyorsan leszaladunk a lépcsőn örülve, hogy végre szárazon kicsit megmelegedünk majd egy jó boroskola mellet. Lelépünk a lépcsőről és „placs!”.

Ugyanis hiszitek vagy sem de a kontrol Wc-je felöl és hátúról a beülős résznél lévő kis csatornából ömlött kifelé a víz és szép nagy tócsává hízva ált a padlón XD.

 

Beázott a Control!

 

Először csak nevetünk és úgy voltunk vele atoll még megisszuk a VBK-t amit terveztünk. De alig pár perc telt el mikor megérkezet Vámpir és Dalma is és bizony szembesülnünk kelet vele, hogy vagy most indulunk vagy úszni fogunk. Addigra ugyanis a WC és biliárd rész már megközelíthetetlen volt, és a víz is lassan faltól falig ért (teszem hozzá akkor ültünk kb. 10 perce Szaszával és a VBK is csak 2-3 perce kértem ki). A lépcsőn megállva megittuk a piánkat 4 felé osztva és lassan poénokat szórva elhagytuk a süllyedő kocsmát XD.

 

Az este további részében Vámpir ránk bízta Dalmát és befutva Melinda és Laca, igy 5-en indultunk az Andersenbe Orsiért és Szabiért. Ott összegyűlve 10 főre emelkedtünk két srác és Brigi jelenlétével. Majd a keletinél csatlakozott Dzsi is. A dürerbe viszont csak Szabi jutott be mi helyette 2 orrát melegedtünk egy kocsmába Dzsi sörét iszogatva, majd egy laza sétával eljutottunk a Városligetből a nyugatihoz. A végén 6 maradtunk NB-vel együtt 7 főt számláltunk. Mivel jobb ötletünk nem volt hazaszéledtünk és Szasza, én meg Meli még hajnali fél 7-ig énekeltünk csont vizesen a hideg hajnalba.

 

Vasárnap 1 orrakor keltem (nem úgy mint Szasza aki ma reggel XD). Majd 4 fele magányos sétámra indultam az esőbe 38 fokos lázzal. Valószínű mégis fáztam volna jól ha Hozé nem keres meg és invitál meg egy ivászatra Gegével együtt a szalonjába. Mármint Gege új maszirozo szalonjába :D. Hát gyerekek az a hely valami isteni, 5 csillagos szálloda kutya farka hozzá képest. Este 9-ig betermeltünk fél kartonnal a legjobb folyékony kenyérből, majd Gege megmutatta nagypapája borozóját is egy pohár sör erejéig. Este 10-re hazaérve már lázam se volt, de még várt egy 15-oldalas dolgozat, amiből mára csak 10 oldal lett. Remélem azért elfogadják, ha már ma meghúztak egy tárgyból :S

 

Ja ma reggel így a hétvége után harmadnaposan keltem, de nem érzem még így se, hogy a világ jobb hely lenne.

 

Zene?!

2010.04.29. 20:24

Amikor úgy érzed megerőszakol az élet… gondolj rá, hogy Kurt is irt egy hasonló számot :(

 

Szerző: Saw

2 komment

Címkék: zene nirvana rape me

Mik vannak...

2010.04.21. 12:08

 

Kedves Onlienos játékosok és Wowosok XD

Pár ötlet az internetes intim kapcsolatteremtésre Wow-ban. (18-as karika!)

 

munkába fele

2010.03.04. 23:54

Két kicsi holló keresztezi az utamat,

Két kicsi holló meglát és szárnyra kap.

Két kicsi holló kérlek ne hagyjatok itt,

Két kicsi holló én vagyok a harmadik.

 

 

By: Me

Játékajánló

2010.02.10. 15:03

Játékajánlókat anno is akartam írni, de valamiért mindig letetem róla. Vagy más lett belőle mint a Blair Witch-nél is olvashatátok (mondjuk a játék eltér a boszitól és egy hátérben lakó gonosz ősi szellemet teszi meg a főkolomposnak). Nost lehet, hogy ezek a bejegyzéseim nem lesznek olvasottak, minden esetre elkezdem bepótolni ezt a hiányosságomat (már csak maga megnyugtatása ként is) XD.

The Path.

(Az ösvény.)

 Mindenki halott gondolom már a Piroska és a farkas tanmeséről. Piroskát elküldik a beteg nagyihoz és meghagyák neki, hogy ne császkáljon el. Piroska letér az útról, összeakad a farkassal, az elcsalja öt, míg bekapja a nagyit, aztán álcázva magát a Piroskát is, a végén mind kettőjűket megmenti a vadász. A farkas hasába köveket varnak a nagyi és Piroska helyet aki így a folyóba fullad…stb…stb. A mese i.e. 6. sz körül élt Aesopus görög írottól származtatják. Legismertebb változata a Grimm testvérek kiadásában jelent meg a 19. században. A történetnek több mint 70 változata van, némelyik eltér és nem a vadász hanem Piroska apja menti meg őket. Máshol Piroskát felfalja és vége a mesének, vagy a nagyit megeszik és Piroska elszalad, de a legismertebb mégis a Grimmeké. 

 

Van egy másik változat mely jóval eltér a történetről. Nem tom, hogy ez a történet valóban megíródót-e már vagy a játék készítők találták ki, de itt 6 Piroska van. A készítők Tale of Tales csapatát anno én se ismertem, ez volt az első játékom tülök. Amit tudni kel róluk, hogy nem egyszerű Figurák. Játékaik nem kereskedelmi forgalomba készítik, hanem számítógépes műalkotásnak :„Amikor történetről beszélünk a játékainkban, nem a lineáris, cselekményalapú narratív konstrukciókra gondolunk. Amikor történetet emlegetünk, a játék jelentésére, tartalmára, témájára utalunk. Úgy tartjuk, hogy ez a tartalom, ez a történet a kifejezés mozgatórugója minden érett művészeti formában. A számítógépes játékokban azonban sokszor ennek az ellenkezője az igaz. A történeteket azért választják ki, mert jól dolgozhatók össze bizonyos játékstruktúrákkal vagy mechanizmusokkal. Mivel a játékok a győzelemről szólnak, sokszor szerepel bennük a hősiesség vagy a jó harca a gonosz ellen. ... Mi olyan interakciós formákra törekszünk, amelyek másfajta történeteket mondanak el.”

Aki gondolja nézzen utánuk, de elég lesz csak a Graveyard nevű játékot bepötyögni a googleba, aminek a célja: egy nagymával átkel csoszogni a temetőn, majd leülni egy padra, ahol zenét halhatunk. Aztán a főhős idős hölgyünk szép lassan elszenderül és az örök vadászmezőkre távozik. Ha ez mégse történne meg (megeshet) akkor kicsoszoghatunk a temetőből. Vagy a díjnyertes Endless Forest online játék, melyben egy szarvas kapunk és avval élhetjük mindenapjainkat az erdőben, onlien társainkkal együtt.

Visszatérve a The Path a Piroska és farkas feldolgozása. Belépve a játékba hat lánytestvért látunk egy szobába. Név szerint Robin, Rose, Ginger Ruby, Carmen és Scarlet. Mindegyik korából adódóan is más érdekeltségű és személységek. Az én kedvencem Ruby volt, nem csak mert egy kis Goth Piroska, és mert a Tim Burton által készített,Beetlejuice című filmben szereplő Lydia Deitz-röl (Winona Ryder játszódta) mintázták jelemét, de szereti az esőt mint kiderült. A lányok közül egyet kiválasztva el is indulunk a nagyvárosból, a beteg nagymamához az erdőbe.

Egy erdei kis utat látunk, monoton kocsiszaj keretében, tehát valószínű kocsival visznek minket. Na de miért raknak ki az út végén, mert betöltés után a kis út végén találjuk magunkat teljesen egyedül egy kis földúttal velünk szembe. A képernyőn rögtön megjelenik a feladatunk: „Meny a nagymama házához és maradj az ösvényen.”. tipikus Piroska mese kezdet. Persze a szófogadó játékos ként, elindulunk az úton, NEM LETÉRVE és kb egy buszmegálonyi távolság után feltűnik a nagyi háza. Belépünk a kertkapun, fel az ajtóig, be a házba, itt bármiien gombot nyomva csak automatikus irányba mehetünk, eljutunk a beteg nagyihoz és mellé kuporodunk az ágyba, vagy ülünk (mind a 6 lány mást csinál). Aztán THE END! Vége a játéknak, semmit nem találtunk meg semmit nem gyűjtőtűnk össze, farkassal nem taliztunk, sikertelen!!!??? Bezony nézünk mit a moziba, mert ugyanis a készítők oly játékosra számítanak, aki már pedig igenis letér az útról és elindul felfedezni az erdő rejtelmét. A játék lényege tehát az erdőben bolyongás és az ott található helyek felfedezése (régi játszótér, temető, vadászlak…stb.) valamint különböző tárgyak felszedése és 144db virág begyűjtése. Mindezt a kosarúnkba, Amit a >Space< nyithatunk meg. Persze a készítők vigyáztak, hogy ne legyen túl unalmas ugyan is nem minden tárgyat lehet felszedni. Mivel a 6 lány különböző, máskép reagálnak a tárgyakra, helyekre is így valamit csak az egyikük vagy másikuk szedhet fel. Ilyenkor a tárgyhoz közelítve az illető testvér arca jelenik meg jelezve, hogy ezt neki kell. A történet megértéséhez, tehát mind a 6 lánnyal végig kel meni. Térjünk az erdőhöz vissza. Itt ugyanis az egész játék alatt leszünk.

Komor elveszet érzést nyújt végig, zenével és hanghatásokkal megspékelve. A készítők sűrű, végláthatatlan erdő készítetek ami szó szerint elnyeli az embert. Amint elhagytad az ösvény és látóhatáron kívül került vissza se találsz, ugyanis ha kimész a térkép egyik felén, automatikusan megjelensz a másik oldalán (körbe-körbe mész). A tájékozódás se könnyű, mert semmi irányjelző vagy hasonló nincs a képen (igazából semmi nincs kijelezve a képernyőn) ha belősz egy irányt és elindulsz, előbb utóbb eltérsz tőle a fákat kerülgetve. Térkép ugyan van, de csak minden megtett 100 méter után jelenik meg pár pillanatra és csak pontokkal jelölt eddig bejárt útvonalat látsz, kis csillag jelzi a épeni pozíciódat. Viszont semmi más, csak fekete képernyő pontozott útvonallal, Na ebből alkoss valamit. Ha valakinek mégis elege lenne és az ösvényt akarná, van az erdőben egy fehér ruhás cofos kislány, aki össze vissza szaladgál (néha jól megijeszti az embert). Hogy került oda, mért van ótt, azt nem tudom. Van egy prológ nevű kiegészítő, amiben ez a kislánnyal indulhatsz útra. Ez amolyan kedvcsináló ingyenes demó a játékhoz. Nost ezt még nem csináltam végig, de valószínű aki megteszi némi választ kap ere a kérdésre. Szóval a kislányhoz odamenve, kapcsolatba léphetünk és ha kitartóak vagyunk, kézen fogva kivezet minket az erdőből, vissza az ösvényre.

Az erdőben találkozhatunk még állatokkal, emberekkel néha. (Én eddig 2 embert találtam és egy varjút. De elvileg van nyuszi, mókus meg hasonlókat olvastam.). És persze a farkassal is. Mivel mindegyik lány más, értelem szerűen a farkas kiléte is más mindegyiknél, mondhatnám úgy mindenkinek a saját félelmével kel megküzdeni. Tehát jól gondoljuk meg kiben bízunk meg és álunk szóba. A farkast persze kilehet kerülni, nem is nehéz álltalába, de mivel a Piroska történetnek is egyik kulcsfigurája volt, itt is meghatározó szerepű. Hogy mi lesz ha találkozol a farkassal? Nost ezt nem mesélem el, mindenki nézze meg maga. Amúgy se tudnám, mert a készítők is csak ködösen utalnak a történtekre, és a netten is mindenki máskép értelmezve írja le. Azt ajánlom aki kipróbálja a játékot, ne olvasson utána mi lesz a farkassal való találkozáskor, mert az megöli az önmagunk fantáziáját, ami megélt események hatására kialakulhat. Vagyis rontja a játék élményt ha tudod előre. (+18)!

Összegezve a The Path egy elvont, elgondolkoztató, főleg pszichológiai hatásokkal teletűzdelt játék. Irányítása nem nehéz hisz csak a 4 irányváltó gomb mellet a >Shift< (futás/akció), >enter< (akció) és a már feljebb leirt >space< gombot kel kezelni. Grafikája jó, de direkt kicsit eltúlzót és groteszk. Van egy utóhatás amitől kicsit elmosódik, kápráznak a dolgok, engem ez idegesített így kikapcsoltam + lassított is kicsit. 6 különböző szemszögből, más-más lelkivilágból láthatjuk a zord erdőt és a történetet. Külön hatások érnek, melyek elgondolkoztatnak az élet dolgairól. Az erdőben elveszetnek, depresziosnak, újfent gyereknek vagy lassan felnőtté válónak érezhetjük magunkat, miközben megpróbáljuk a zavaros történetet összetenni. Akit érdekel próbálja ki, Magyarosítás is van hozzá, tehát élvezhető ha nem tudsz Angolul vagy németül. A játék változatos az erdőben való elveszés miatt, nehéz visszatalálni valahova is. A farkas is minden lánykánál máshol bukkan fel, talán fel se bukkan (nálam álltalába max 1 órába telt mire megtaláltam, de az is lehet én voltam túl béna). És rengeteg tárgy van elszórva. Aki szeretne egy kis lélekvesztős kalandra indulni fogjon bele bátran, de az akciót és cselekményt keresők csalódni fognak benne. 

Útilag még egy hibát tűznék hozzá. A játék néha szaggat, érdemes lealítani a msn-t és egyéb internetes programokat, de sajna még így is előfordul. Nem tom, hogy csak az én gépemmel van a gond vagy hajlamos rá a játék (főleg töltéskor és akciónál) de evvel számoljatok esetleg. 

Jó játékot!

 

Erwin a lapföldi története

2010.01.27. 00:47

Erwin egy lapföldi kis paraszt volt, jó nagy termettel. Nem volt különösebben gazdag, vagy ismertebb, mint bármely más ember a faluban, de mert nagyot álmodni.

 Egy nap kiment az erdőbe egy fűrészel és egy baltával és nekikezdet nagy művének. 97 nappalon és 3 éjszakán át építette várát. Hogy mért 97 nap és 3 éjjel? Ti tudnátok alvás nélkül építeni 97 napon át? Akkor ügyik vagytok. Mert Erwin nem így ő éjjel általában aludt.

Tehát 98 napra elkészült személyre szabót Fa kövára. Itt uralkodót ezután Erwin a birodalmán. És mivel az egész erdőt kivágta a kővárához, az erdő helyén lévő nagy pusztán uralkodót.

 Erwinek emelet minden egymaga kelet az embereivel szembeszállni a kővárát zaklató mókusokkal meg harkályokkal. Nem járt a kővára felé senki, csak egy nagyobb csapat varjú húzót el a felette reggel útban a mezökre, meg este hazafelé. Szórakozás képen ilyenkor mindig jól telifosták Erwin fa kővárát, így a fanyüvők mellet, várát is napjában 2x takaríthatta teljesen egyedül, embereivel.

 Egy nap halotta, hogy a Skótok felkelést terveznek az angol király ellen, még a parasztok is bejelentették felkelési szándékukat. Erwin így jó lapföldiként, nem néztem meg a kedvenc sorozatát, csak megvacsorázott és korán lefeküdt. Még a várát se tisztította meg csak sietett mielőbb az ágyba, hogy holnap részt vegyen a parasztfelkelésen. Persze elfelejtette felhúzni az ébresztőjét így reggel elaludt és nem kelt fel a többi paraszttal együtt korán.

 A skótok megharagudtak rá és eldöntötték megbüntetik. Másnap a skótok 14:25-kor és nem előbb, mert a déli teaidőt szépen betartódták, megjelentek Erwin vára előtt seregeikkel. Erwin fegyverbe utasította magár embereivel együtt és várta az ostromot. A skótok is várták, de Ostrom nem jött el. Hiába hívták, nem vette fel a postagalambját, és a MSN Fox-a is azt jelezte, „nincs gépnél”, hiába küldtek neki rezgő vibrátor jelet. Az ostrom így elmaradt, helyette a skótok megpróbáltak betörni Erwin fa kővárába és megbüntetni öt. Erwin hősen hajigálta a használt zoknijait, mert volt belőle elég. A skótok nem bírták és taktikát váltottak, na meg ruhát is mert igen megizzadtak. Másnap szappanokat kezdtek belövöldözni a várba.  Erwin egész vára annyira csúszós és tiszta lett hogy a légypiszok is meglátszott a szép fa kővárán. Szégyenkezet is Erwin mikor a varjak végig szarták reggel és este. Erwin nem bírta a megaláztatást és fellázadt önmaga ellen. Erwin persze nem hagyta, hogy önmaga lázadjon és megadja magát. Így levert a saját maga elleni felkelést és lázas tisztogatásba kezdet. Egymaga az embereivel. A skótok nem győzték nevetéssel, ahogy Erwin kis vödörrel szaladgálva próbálja feltakarítani fa kővárát, miközben csetlik botlik a sok varjúfosón, vagy ép a szappanhabtól prüszköl.

 Erwin másnap feladta, vára teljesen elázott és csúszót a szappantól, meg a varjúfostól. Kilépek fa kővára kapuján ö és emberei, egészen pontosan egy fő maga Erwin. Mert ugye az elején is említetem, hogy ő maga és emberei. De a skótok nem voltak sehol. Kiröhögték magukat és elmentek haza elmesélni, mit láttak.

 Erwin elhagyta használhatatlan fa kővárát és ment-ment… Talán még ma is megy, keresve a megfelelő helyet ahol felépítheti álmai Homok kővárát. Vagy cseppkővárát, vagy jégcsap kő várát vagy tudja a fene mit talál majd ki, ha ott lesz ahol….Vége.

 

Szösszenet

2010.01.26. 23:30

Ma találtam egy cukrot a földön, de nem vetem fel. Ott hagytam a madaraknak, hátha szeretik. Ha nem az se baj. Amúgy is a madarak ne vegyenek föl minden a földről, különben mivé lenne ez a világ?!

Képzeld csak el… Mész a családdal a piacra. A nagyi egyszer csak elesik, a madarak meg „huss” mind ahányan vannak rá :S

 

Néha kérdik mért van „karácsonyi lidércnyomásos” táskám? Aki ismert tudja azért mert imádom azt a filmet. Aki nem annak csak annyit üzenek: „a bennem lakó gyerek követelte!” XD

 

 Kérdik mért szívnak az emberek cigit. Ha úgy vesszük a cigi szívja őket. Elvégre folyton visszatérnek hozzá az emberek. Lassan köhögünk, tüdőbajunk lesz vagy rákunk és meghalunk a végén a cigitől. Akkor ki is szív kit? :D

Mondjuk a dohánynak is igaza van. Képzeld csak el. Egy dohánylevél vagy. Békében élsz, növekedsz a családoddal vagy. Egyszer csak leszednek, kiszárítanak, éhen halsz, cigihüvelybe gyömöszölik a poraid. És az emberek megvesznek pénzért, hogy elszívják a hamvaidat, aztán egy kukában végzed. Mi meg csodálkozunk, hogy ártalmas a cigi, egy növényhullát sziúnk el! Mit vártatok… :D

 

Megint a bkv...

2010.01.20. 21:11

A bkv nagy kedvesen kitalálta, hogy kárpótol minket a 6 napos sztrájk miatt és az ezalatt érvényes bérleteket 3 nappal meghosszabbítja. Vagyis ha sztrájk alatt érvényes volt a bérleted és ez elviszed magaddal bemutatod és úgy veszed meg a kövi bérleted 3 nappal tovább lesz érvényes.

 Persze már most van kavarás, mert h a pénztárak ilyenről nem hallottak, na meg mi az anyámért 3 nap amikor 6 napig volt sztrájk. Ere a válasz „Mert hát 6 napig volt sztrájk, de ez alatt 50% működöt a bkv.”. Igen? Mi az a pár metró ami 10 percenként jött és az a félóránként egy hering zsúfolt villamos, meg pár busz „villamos pótló” felirattal?

 A másik hír hogy új metrónk lesz. Bezony már 36db meg is érkezet és elvileg már év elejétől járna, de itt is megy a szarkavarás. Mert ugyanis a vezetőnél lévő vész elhagyó ajtó a mostani metróknál túl magas és létrával lehet csak kényelmesen használni. Igy kitalálták, hogy az új metrókon ezeket az ajtókat egy beszerelt létrával látják el, melyeket kinyitva, lehajtható egy az ajtóhoz rögzített létra. De a bkv-nak nem tetszik mert bár elfogadta minden szakszervezet meg cég mikor készült most, hogy kész nem jó mert a Bkv nem ilyent rendelt. Vagyis az új metrót talán ha évégén megláthatjuk kb, mint a kombino mert az is késet fél évet.

Ja és a rosszhír. Aki utálja a kombinot jobb ha megszokja mert a metró is ilyen lesz kb…


                                      

Bkv áldozatai

2010.01.15. 19:10

A napokban a bkv sztrájk miatt szopunk jó páran.

Mit is érünk el a sztrájkkal?

Egy biztos jobban fogom gyűlölni a bkv és ezzel sokan mások így lesznek. És ha sikerül a sztrájk és megkapják a hőn alítót pénzük, esetleg többet is… akkor azt mi fizetjük ki nekik mivel felemelik a jegyárakat és a bérleteket.

 

Hogy mért is van ez nem tom pontosan, ahogy elnézem valami cégen belüli vita elvégre a főnökség sikkaszt, a kormány szeretne nagyobb összeget megszerezni a BKV kincstárából és visszaszorítani a lopós konkurenciát. A dolgozok meg pénzt akarnak és hogy ne vegyenek el semmit, sött inkább többet adjanak nekik. Persze a dolgozok főleg a vezetőket utálják ezért is a sztrájk, de a vezetők nem járnak busszal meg villamossal, van kocsijuk és amúgy is be se járnak dolgozni, de kapják a fizit.

 

Persze a Máv is beszállt, ha lúd legyen kövér. Anyám anno Mávos volt így valamelyest megértem, tényleg elég kevés fizit kapnak és amit lehet el is vesznek tőlük. Atoll még nem kelet volna most nekik is szopatni minket. De a bkv alkalmazottaik, már csak az éves bérletel többet kapnak mint más dolgozó ember, plusz a fizetésük már most magasabb mint egy heti 8 órát dolgozó embernek.

 

Vagyis az egyetlen, akivel így kiszúrna, mi vagyunk. Még jó hogy a sztrájk első napján lejárt a bérletem és hogy sztrájkolnak az ellenőrök is amit nem is bánok (sztrájkoljanak felőlem életem végéig is), legalább így nem baszom el az érvényes bérletemből 1 hetet.

Mai nap halottam, hogy a nyugdíjas szakszervezet követeli a sztrájk végét, mert a nyugdíjasok így nem tudnak eljutni sehova. Részvétem értük amúgy télég szar lehet nekik és igazuk is van.

 

Itt említsük is meg a Bkv sztrájk áldozatait. =D

 

- Elsőként a húgomat emelném ki aki minden nap a Borárostol a súliáig, 4 megállót kell lesétálnia a 4-6 villamos vonalán minden nap. Áldozatáért a Bkv Áldozata kitüntetést adományozzuk neki, és a Szűz Mária valaga kitűntetést összes csimbókjával egyűt.

 

- Osztálytársnője Bia szintén 4 megállót sétál, de ö néha megvárja a villamost kínjában. Így őt konformizmus miatt, csak a Bkv áldozata kitüntetést kapja meg.

 

További díjakra jelöléseket várunk a: bkvaldozat@freemail.hu címre!

Kérlek írjátok meg nevetek (Nick nevetek / Becenevetek) és történeteiteket, hogy miien áldozatra kényszerültök vagy kényszerülnek ismerőseitek (ismerős esetén az ö nevüket) a BKV sztrájk alatt. Minden beküldött esetett, pár napon belül megjelenitek a blogomon a kitüntetésével együtt!

 

Hogy méltón emlékezünk azokra akik vérüket adták és példát mutattak nekünk a nehéz idők alatt

Csak világit...

2009.12.31. 00:55

Egy időre eltűntem tom, ezentúl se lesz máskép sajna. Jövőre már diploma és már most sok hajtanivaló van. Addig is egy kis közös vicc Orsival míg távol vagyok….


 

 

Hó hóó

2009.12.17. 18:35

Bezony esik a hó és lehet h most mindenki anyázva fordul az ablak felé, de én élvezem a dolgot =)

 Az emberek mindig panaszkodnak, ha tél van mért nem esik a hó, ha esik akkor mikor olvad már el, hideg van csúszik lutyakos mikor lesz már meleg és nyár. Ha nyár van meleg van, mért nincs hideg… ki érti ezt =)

 És persze megindulnak az antihó kommandó. Mindenki lapátol, sóz…stb. felszednek minden talpalatnyi hava, nehogy a sok nyomorék elcsúszón rajta azt nyakát szegje (tisztelet a kivételnek!). persze jó megértem a hó közveszélyes, de mondjuk mért kel egy egész amúgy is lebetonozott parkot teljesen felkotorni, vagy a várat ott még autó se jár, de ember se sok, na és a rohadt nagy parkolok. A hóban pont ezt szeretem, hogy eltakarja ezt a mocskos, agyon köpött szemetelt beton dzsungelt, egy lágy fehér bársony lepedővel.

 Minden esetre a hírek szerint mínuszok röpködnek majd és kitart karácsonyig is a hó állapot.

 

Kommunista mikulás

2009.12.07. 14:43

Hozzánk is jött ám a mikulás és úgy néz ki jó gyerek voltam, mert virgács helyet, csokit kaptam. Idén még a csomagolás is egyedi volt, de haladni kell a korral. 

Hát igen az igaz mikulás ilyen. Szakálas is, Vörös is és régóta ismerjük XD



Ha már itt tartunk, emlékezünk csak rá hány jelentős személység volt az évek során, akik még ma is eszünkbe jutnak néha. =)

Képekért köszönet Kasynak!

 

 

 

Lesz-e nett

2009.12.03. 18:23

Múltkor mondta Orsi egyik barátnője: "Ha majd este lesz netted…”


Nos kedves hölgyeim és uraim és fele mások. Lesz nettünk!


A ma este órákban kicsit megcsappanhat a le és feltöltések száma, mivel a legtöbb ember alszik este. 56Kbit/s és 512Kbit/s közt lesz az esti Internet sebességek. Cokkiek és vírusok nem várhatok, szép nyugodt szélessávú Internetünk lesz.


Holnap a reggeli órákban emelkedik a sebesség 64Kbit/s és 50Mbit/s közti váltakozik a nap folyamán, mely várhatólag kitart estig. Kisebb szétkapcsolásokra és ledobások várhatok az esti órákban …


…Mivel a Szombat délutáni órákban egy inaktív vírus húz át a Kárpát-medence Északi, Észak -Keleti részén Románia felöl. Itt a sebességek rohamosan megcsappannak,, még a Duna-Tisza közre is kiterjedhet, itt kisebb visszaesések lehetnek. Mindenesetre vírus veszélytől nem kell tartani. Az Ország Nyugati területén nyugodt Internetezésre számíthatunk. Az átlagos Internet sebesség 56Kbit/s és 10Mbit/s közt változik majd.


Vasárnapra remélhetőleg enyhülés jön és visszaáll az egész napos nettezés lehetőséggé. Szombaton és vasárnap kisebb körlevél szálingózásra számíthatunk. A körlevelekre érzékenyek ezen a két napon tartózkodjanak, profiljuk nézegetésétől, de ez inkább a Myvip és Iwiw felhasználókat érint a mikulás ünnep révén.


Köszönöm Figyelmüket. További széles sávú, hálózati problémáktól mentes éjszakai nettezést kívánok.

Viszont látásra!

 

1 évesek lettünk!!!!!!

2009.12.02. 23:39

Hát igen… tudom kicsit későn írok hisz már eltelt 5 nap Nov. 27-ota, de eddig nem nagyon voltam itthon gépközelben. Szombaton ép hogy haza értem Tatabányáról mentem is le mamámhoz. Onnan vasárnap egyenesen Krisztiánt mentem felköszönteni, utána nem nagyon voltam irogatós állapotban. Hétfőn kicsim aludt itt, és inkább vele foglalkoztam, kedden meg én nála =).

 

És hiszem hogy kitartunk még 100x ennyi ideig is egymás mellet! Én legalábbis szeretném :D

„Szeretlek kicsim és örülök, hogy kitartottunk egymás mellett jóban rosszban ♥”

Nosztalgia Szasza Együt Kűlön útakon

 

A kormány felszólítása

2009.09.21. 21:22

Mai nap suliba menet a „Magyar szövetség” emberei kezembe nyomtak egy kikiáltmányt cetlit a kálvini metrón feljőve, melyen közlik hogy Okt.23-án 14. órakor felkívánják szólítani a kormányt.

Gondoltam rendes honfitárs módjára közlöm veletek, hogy a fent említet napon (tehát Okt. 23.-án 14 orrakor) mindannyian üljetek be a kocsitokba, vagy a szüleitekébe, szomszédéba vagy törjetek fel egy ép a közelben lévő és a vezető ülésre ülve mind, szólítsátok fel az autó kormányát hogy:

-         kisebb és két marokkal megfogható legyen elősegítve az alkotmányos irányítást.

-         Ne álljon se jobb, se ball oldalra, és ne is határolódjon el egyik irányba se főleg vezetés közben, evvel is elősegítve a népjólétet és a demokratikus vezetést.

-         Alkotmányos rendet betartsa, és ne forduljon szembe vagy ellen a köznép autósaival, se a kijelölt és alkotmányos útvonalakkal, vagy sávokkal.

-         Tisztelje a kisebbséget, ha már elkerülhetetlen az elütésük az oldalra rántásával, akkor gyorsan vessen véget nekik, ne szenvedjenek.

-         Agyon választási szabadságot nekünk hogy adott helyzetbe balra vagy jobbra toldjunk az ország útjain, ha úgy kívánja a forgalmi rend.

-         A duda legyen elérhető mindenki számára.

-         Szólásszabadságot engedjen, ha már bunko módon megelőznek.

-         Hagyja, hogy háromhatalmi rendszer ellenőrizze autónkat (Anyósom, a szerelő, és az asszony).

-         Agyon választási jogot a nőknek.

-         Hagyja hogy én irányítsam.

 

Előre is köszönöm fáradozásotokat.

 

Megkésve, de fontos forduló.

2009.08.03. 01:53

Sajnos mivel elszámoltam magamat, meg írni se volt időm és amikor volt ép inkább kipihentem magam így sajna lecsúsztam arról, hogy pont egy év után Jul. 20-ára keletkezzen ez a bejegyzésem. De szeretem, volna, ha valami kerek szám jön ki ezért is írok most.

Tehát hosszú bevezető és mentegetőzés után: Ma este lesz 1 éve és 2 hete annak hogy meg pillantottam azt a lányt akiért azóta is ver kicsi szívem és mindenem az életben, Crowbabykémet♥.
Miután Krisztián és Bea aznap lerángatott Wigvanba és őnekik (Valamit Erikának és barátainak akik meg Orsit rángatták le aznap bánatában =D) köszönhetem hogy pont jó helyen voltam és megismertem öt. Útilag is csak köszönöm mindenkinek, aki az óta segítet és mellettünk állt kapcsolatunk kezdetén és az utána lévő hónapokban is. Főleg Szaszának aki kétszer is összehozott minket :)

 

Szeretlek Varjúcskám!!!

 

Gyár ajánló + Kalózok

2009.08.01. 14:08

Most röviden a Gyár-ol lesz szó.

Rögtön egy ajánló.

Ma (2009.08.01.)  9 órai kezdettel jótékonysági buli lesz a gyárban, melyet a Budaörsi állatmenhely részére szerveznek a más társoldalakkal egyetemben.
Belépő tehát macska vagy kutya kaja és egyéb állat nyalámságok. Aki ilyent nem tudna hozni annak 800FT/Fő a belépő.
 

A kalózokról a történet a következő. Ép túl voltam a South Park 13. évad. 7. részén. Amiben is Kartmen kitalálja, hogy szegődjenek el kalóznak Szomáliába, mivel ott ujjra feléledt ez a régi mesterség. Kayle persze támogatja őt, csak megszabaduljon Kartmentöl. Kartmen felbuzdulva Krég, Baters, Ájk, és még egy gyerek társaságában Szomáliába megy. A többit nem mondom el, majd nézzétek meg, szerintem az egyik legjobb rész XD.
Kyarával beszélgetem, az említet film után és mondtam is neki csapjunk fel mi is kalóznak. Persze Kyara kapott is az ötleten, de Szomáliát túl laposnak és messzinek találta.

Meg is értem, elég egy forrongó ország, Aki látta a „Solyom végveszélyben” című filmet talán megérti. Valamit az egymással évek óta harcoló törzsek, a nemzetközi vizeken támadnak meg és fosztanak ki teherhajókat és utasszálitókat, váltságdíj és egyéb pénzjövedelem reményében. A 2002-es Iraki „háború” után az amerikai hadsereg is a aklozókkal indokolta a flotta további Irak partjainál való tartózkodását.

Szóval végül úgy döntöttünk mi leszünk a Gothkalózók (ha már Hozéval kitaláltuk a Gothoszlánt XD Goth + Oroszlán) És mivel a gyár egy elég robosztus és nagy épület, gondoltuk, ha felállványozzuk az oldalát és ara vitorlát feszítünk ki, jó széljárást elkapva akár el is mozdíthatjuk az egész épületet és mint egy gigászi metropolis hajónak használva, szeljük majd a széles aszfaltot.
Továbbá kitértünk miien élet is lenne ez, eböl kiindulva értünk el a megszólítások alapszabályának lefektetéséhez. Vagyis mindenkit a neve első két vagy Három betűjelén szolitúnk, annak megfelelőben, hogy hangzatosabb és MR. Vagy MIS. Jelzéssel látjuk el. Vagyis MIS KY = Kyara, MIS ZSó = Zsófi, MIS MI = Midian, MIS CRO = Crowbaby….stb.
Vagyis így nézne ki valahogy egy beszélgetés Hozé és mondjuk Ákos közt:

-Mr. Spi! Maga szerint elég tiszta ez a fedélzet?!
-Igen Mr. Ho kapitány! Szerintem teljesen.
-Nem hinném Mr. Spi! Ott aba a sarokban még látok pár emust! Dobja le az aszfaltra őket Mr. Spi.
 

Végezetül egy kép, amit én ügyeskedtem Paintel (mivel a fotoshop-hoz én nem értek :S )

 

Program ajánló

2009.07.09. 19:43


2009. 07. 12. VASÁRNAP 20:00 Alvin és a Mókusok a zp-ben. Beugró előre láthatólag 300 FT. Pia kurva drága és bunkó biztonságiak baszogatnak belépés előtt.

 Én még nem tom megyek-e. Engem is munkatársnőim hívtak.. kérdés lesz-e kedvem és pénzem, na meg menyien megyünk?!

Beszámolo:

Végül elnéztünk és NB is velünk jöt. Borároson legnagyobb meglepetésemre Krisz is befutot mondván "ha én hivtam nehogy már othon maradjon". Az én haverom ez nem vitás XD !!!
Borároson öszefutotam még Györgyel is igy 5-en vágtunk neki a hidnak. A biztik viszonylag gyorsan be engedtek és kivételesen nm bunkoztak...

Befoglaltunk egy azstalt majd a társaság egy része itt ülve másik fele pedig kicsit bejeb csápolva egymást váltva végghalgatuk a koncertett majd rövidel utána távoztunk pár ismerös köszöntése után.

Este továbi részében 4-en iszogatunk a borárosi aluljáro kocsmájába. Makrancos elado nönk most is hozta a formáját. Még volt pofája 100ft kérni wc használatra miután ott fogyasztotunk egy orán át. Mindegy sietünk megkapta a pénzét, de a ménkü csapjon bele legközelebb!!!

 

 

Elbaszott VOLT.

2009.07.05. 17:32

Fantasztikusat alkottam tegnap is. Már reggel valószínű ballábbal keltem, mert tök morcos voltam és ideges egész reggel. Erikáék miatt is veszekedtem Orsival hogy mért nem képesek, el meni kajáért maguk, ha már fél órája a keletiben álnak. Fájt a hasam is fáradt voltam, így a vonaton végig az volt a baja mindenkinek h én nyomot vagyok és morcos, plusz az antisocságom is kijött. Sopronba megérkezve piát vetünk, azért is baszogatva voltam mért nem keverem gyorsabban meg mért a napon melegbe pont a bolt előtt, csinálom, de segíteni persze senki nem segített, de a többiben télég én voltam a ludas ettől eltekintve. A gyalog utal is bajok voltak a meleg miatt, bár gyorsabban felértünk, mint a buszos társaink. Eleinte csak a fiatalok miatt agodtúnk, mert kezdték szétcsapni magukat,. Aztán ujj társaság ellőt bemutattam a híres féltékeny faságomat, mindenki békíteni próbált minket Orsival aztán mire elrendeződőt, kezdődőt előreöl. Gatula nekem! Szóval Manzon ellőt már jó hangulatot sikerült csinálnom, főleg Orsinak. Aztán be a nagyszínpad elé és hering filing, fingani nem volt hely. Orsit a nyakamba vetem hogy legalább ö lásson az első számnál. Ere jöttek a hülyék akik toltak, löktet, Orsi le is szállt nehogy le essen nyakamból. Aztán meg bevágódik egy fasz közénk, részeg állat mint a hülye ment előre, mi meg egy srácal próbáltuk megalítani. Aztán pontosan nem tom hogy volt már de aztszem én kezdtem a balhét, mert elkezdtem csépelni a srácot, aztán egyszer csak neki a kordonnak, átrángattak a biztonságiak azt ki a tömegből végig a színpadellőt. 2 perc után követet Orsi is aki megkérte a biztonságiakat vigyék ki utánam. Sírva remeget, pedig miattam volt az egész. Kb az első 1 számot és az utolsó 2-3 láttuk csak. A többi számot hála nekem nem!!!

Szóval 4 év várakozását egy nap alatt elkurtam és pont avval az egy személlyel basztam ki igazán akit állításom szerint a legjobban szeretek, szóval kérem a legnagyobb köcsög pasi díjat, tegnapi alakításomért. Mindenki ellőt lejárattam magam és Orsit is megaláztam, még Manzon ellőt is mert a színpad ellőt kisérték ki vagy négyen a securitok.

Mindig azt hitem, hogy jobb vagyok, mint apám, annak ellenére, hogy tudom ugyan azok a hibák, megvannak bennem. Hát NEM!!! Ugyan az a önző, bunkó, szégyentelen faszkalap vagyok mint ö, és még rosszabb. Mert apám folyton a szeretteibe rugót, de én ha egy évbe kétszer sikerül ezt akkor a legérzékenyebb ponton sikerül eltalálnom őket. Még örülhetek h ezután Orsi szoba ál velem, én meg a szemébe se merek nézni….

Hát nem nekem való ez a fesztiválkodás ez bebizonyosodott. Avrilon is egész végig áztunk, Godd Charloton meg Sára nyaggatott, hogy miien szemét vagyok hogy ö ingyen elhozott és én meg ne vagyok hajlandó öt szeretni és tovább járni, (persze nem tom mért gondolta ha 1 honapja szakításba vagyunk akkor mért gondolom majd meg magam a koncerten). Szóval eddig minden külföldi felépö koncertjén amin voltam, folyton volt valami gebasz. Manson is ha fellép még egyszer nálunk a várost is elkerülöm, nem hogy a színpadot, szigetre se megyek az is biztos, sőt talán jobb lenne ha nem is mennék sehova, mindennapra beírnám magam munkába azt akkor talán nem kurnám el senki kedvét a faságaimmal, és még pénzem is lenne.


Végezetül tehát leszűrve, ha megdöglenék se tehetem már soha többé jóvá 2009. Jun. 4.-ét, főleg nem Orsival szembe. A társaság többi tagját ne is említsük, már csak annyit tehetek, ha élőbe már nem is legalább itt egyhatalmas bocsánat kéréssel tartozom nekik és sajnálom ezúton is hogy elkurtam a kedvüket….

 

Hogyan legyűnk Metálok.

2009.05.20. 21:34

Tom nem sokat írtam mostanság. Suli meg munka kicsit sok és a kevés időmben is játszok vagy kedvesemről ábrándozok. 

Addig is, hogy ne unatkozatok egy kis Fur Tv „hogyan legyűnk metálok”!

Amugy egyik kedvenc részem.... Ja és még kis izelitö.

 

süti beállítások módosítása