Drog a vásznon

2010.06.25. 14:59

Trend (groove)

2000

A film egy kisebb társaság által összehozott buliról szól. Az egész filmet kisebb nagyobb részekre osztják, és ezeket fekete hátér előtt az épeni időpont bemondásával nyomatékosítják. Nagyon sok benne a vágás és jelenet váltás is.

Valamikor csütörtök este kezdődik a film amikor is a rendezők felderítenek egy elhagyott gyár épületet. Az események láncolata pénteken reggel 6-orakor folytatódik, amikor a rendezők elkezdik küldeni az infokat a buliról az ismerősöknek és tagokat toborozni. Ezután megismerhetjük a főbb figurákat akiket majd a buli alatt végig kísérünk. Vegyes társaság nagyon, vannak melegek, hibbantak, drogosok, ifjú szerelmesek, párok, testvérek.. egyszóval minden szinte. Ezután következik a bulira való eljutás, mely egy megadott helyen történő találkozás után kis térképek osztogatásával valósul meg. Vagyis a buli igazi helyét csak ekkor tudják meg a vendégek. Nem is érhetetlen ugyanis a buli egy ópium diszkó kb.

 A rendezők nem tom hogy, de nagyon kitesznek magukért. Valamikor péntek 12-kor elkezdik és este 8-10 felé úgy kirityentik a helyet, hogy csak néztem. A legjobb elektronikai cuccok, minden helységben hangfal, világítás, spotlámpa, lézershow, nagy kijelzők és tv-monitorok. A falak neonban világító festés kerül, mindenféle színes mandala, megnyugtató képek, tájak. A felső emeleten nagy heverőkön masszás szalont hoznak létre, 2-3 kisebb pihenőt rendeznek be, hangfallal, heverőkel, párnákkal babzsákokkal, függönyökkel és leplekkel. Mindenhol hangulatos világítás és gyertyák. Egyszóval nagyon elit helyé varázsolják az egészet, de még a WC-is . XD

Amint befut mindenki és elkezdődik a buli és innentől kezdve a dj-k 2-3 órás fellépési időikre oszlik a film. Mindig bemondják hány óra, melyik dj. Mindenki tablettázik és vizet isznak hozzá, ami természetesen ingyen van. Persze ahogy zajlik a buli, egyre több új arcot ismerünk meg, kuszálódnak a szálak és a szereplők is a hajnalig tartó buliban. Reggel 4-fel ér véget az egész, utána rövid részekkel belepillanthatunk a szereplők szombat délelőttjébe. Itt kiderülnek kik jöttek össze, mi lett velük másnap stb.. Igaság szerint nem valami érdekfeszítő film, de egyszer meglehet nézni… (szerintem legalábbis).

A film mondanivalójára nem sokat tudnék megosztani, mindenki vonja le magának a következtetést. Több dolog is fontos belőle mint például az összetartás, szeretet, önzetlenség, mértékletesség, segítőkésség …stb.

Személy szerint én a filmből kivet egyik mondattal jellemezném az egész filmet. „Amikor már azt hiszed vége… Akkor kezdődik csak igazán.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://saw2.blog.hu/api/trackback/id/tr342109613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása